1955 – 1964: Az arany évek

A következő két szezonban a Rovers ismét közel állt a feljutáshoz, ugyanis mind az 1955-56-os mind az 1956-57-es szezonban negyedik lett. Bár sajnos ez akkor még csak annyit bizonyított, hogy egy tehetséges csapatról van szó.

A csapat fokozatosan erősödött, az új fiatal játékosok, mint Ronnie Clayton, Bryan Douglas Roy Vernon és Peter Dobing összeállva a tapasztaltabb Matt Woodsszal és Ally McLeoddal igen ütőképes formációt alkottak. Ennek következményeképp nem is volt kérdéses a Rovers feljutása az elkövetkező időkre.

1957. december 14. - A legendás Tommy Briggs gólt fejel a Charlton-nak.

Az 1957-58-as szezon nagy elvárásokkal indult most, hogy tehetséges játékosok rúgták a bőrt az Ewood Parkban. Egy lassú kezdés után szeptemberre a klub feljutást érő formába került. A kupában is menetelt a csapat, ebben az évben számos híres győzelem született, példának okáért kiütötték az Everton és a Liverpool csapatát is, majd az elődöntőben a Maine Roadra látogattak a Bolton Wanderers ellenfeleként.

A Blackburn fekete fehér mezben lépett pályára és jobban játszott az első félidőben, Peter Dobing góljának hála meg is szerezték a vezetést. Viszont jött Gubbins és kétszer is betalált, ezzel megfordítva a meccset. Így sajnos a Rovers újabb elődöntőt bukott el.

A klubnak nem volt ideje sajnáltatni magát, a bajnokságra és feljutásra kellett koncentrálni. A következő meccsen Peter Dobing négy góllal járult hozzá a Bristol City felett aratott 5:0-ás sikerhez. Az április hónap zsinórban öt győzelmet jelentett a kék fehéreknek.

Az utolsó előtti, Craven Cottage-ben rendezett meccsen a Roversnek nem szabadott kikapnia, ennek ellenére az utolsó percekig vesztésre állt. Szerencsére McLeod egyenlíteni tudott, ezzel megőrizve a továbbjutás reményét az utolsó meccsre is, ahol a Charlton volt az ellenfél.

A Charltonnak elég volt egy döntetlen a feljutáshoz, a West Hamnek és a Blackburnnek nyernie kellett.

BLACKBURN ROVERS-1957/58 FELJUTÓ CSAPAT

Hátsó sor, balról-jobbra: Woods, Eckersley, Leyland, Whelan, Johnston, McGrath.
Első sor, balról-jobbra: Dobing, Douglas, Clayton R. , Vernon, Mclead.

A kupában más volt a helyzet. A Sunderland és Blackpool (ismételt meccs) felett aratott győzelmek az ötödik fordulóba juttatták a csapatot, ahol a Tottenhammel kellett megmérkőzniük. A nagyon rossz minőségű pálya ellenére két góllal sikerült felülmúlni a hazaiakat a 3:1-re végződőtt meccsen. A hatodik fordulót kisorsolva a Rovers az ősi ellenségét a Burnleyt kapta ellenfélül.

A Turf Moor-on úgy tünt a kupa álmok elillannak mikor a Clarets 3:0-ás vezetésre tett szert. Egy vitatott büntetőből Douglas volt eredményes. Viszont ez az egy vendég gól is csak szépség tapasz volt, egész addig míg Dobing be nem talált a Burnley kapujába egy perccel később.

A Rovers mindent beleadott a támadásba és ennek hála négy perccel később McGrath egyenlíteni is tudott. A klub történetének legnagyobb feltámadása volt ez. Az Ewood Parkban rendezett visszavágó már nem volt ennyire idegtépő, a hazai csapat uralta a játékot, Dobing és McLeod góljaival kényelmesen nyertek.

A manchester-i Maine Road volt a Sheffield Wednesday elleni elődöntő színhelye.

Több, mint 74 ezer ember láthatta Dougan két gólját és a klub továbbjutását a döntőbe.

Egy több, mint 30 éves szünet után a Rovers ismét a Wembley-ben rendezett FA kupa döntőben. Ellenfelük a rettegett Wolves csapata volt.

WEMBLEY 1960

A kék-fehér kezdő tizenegy a Wolves elleni 1960-as FA Kupa döntőben. Balról-jobbra : Ally MacLeod, Derek Dougan, Eddie Thomas, Bryan Douglas, Dave Whelan, Roy Isherwood, Mike England (Isherwood mögött), Ronnie Clayton, Harry Leyland, Matt Woods, Peter Dobing, John Bray és Mick McGrath.

Sajnos több dolog is gátat szabott a Blackburn felszabadult örömének. A hűséges szurkolók nem tudtak jegyet váltani a meccsre. Derek Dougan a meccs előtti este kérte átadólistára helyezését és egyes pletykák szerint a játékosok jegy-üzérkedtek a fekete piacon. Elég szúrós légkör fogadta a csapatot.

A csapat teljesítményén meg is látszottak a nem megfelelő körülmények. Nem meglepő, hogy egy Wolves játékos, Stobart jegyezhette az első gólt. Sajnos ezt követően sem tudott a Rovers helyzeteket kialakítani. Deeley két gólja már csak az erőfölény fitogtatására szolgált. Továbbá az is rontotta a kék-fehérek helyzetét, hogy Dave Whelan lábtörését követően a Rovers tíz emberrel volt kénytelen fel venni a kesztyűt a meccs további részében. Ugyanis ekkor még nem volt lehetőség cserejátékos beküldésére.

A Wembleyben elszenvedett vereség ellenére egy emlékezetes év ez a csapat történelmében. Az 1960-61-es szezonban sikerült egy tiszteletre méltó 8. helyet elcsípnie a csapatnak Jack Marshall vezetésével.

Ebben az időben kezdték beverekedni magukat az első csapatban olyan játékosok, mint Keith Newton, Andy McEvoy vagy Fred Pickering.

A pályán kívül is hozott érdekességeket az 1961-es év, lassan elérte a klub a játékosokra fordítható fizetések felső határát. Ez egy nagyon meghatározó pontja volt a modern labdarúgásnak. A Blackburnhőz hasonló kis csapatoknak hatalmas anyagi megterhelést jelentett, hogy fel tudják venni a versenyt a nagyobb csapatok által diktált fizetésekkel. Ennek hatásaként nagyon nehéz volt minőségi tartalék játékosoka
t is fizetni. Anélkül pedig egy sztárjátékos esetleges sérülése hatalmas előnyt jelentett a többi csapatnak. Dobing és Dougan távoztak a klubtól, viszont a többi játékos elfogadta a megváltozott körülményeket.

Bryan Douglas gyönyőrú gólja a Liverpool ellen (Ewood Park).

Új tehetségek is tüntek fel. Fred Pickering addig csak egy szürke hátvéd volt, viszont kiderült, hogy  középcsatár poszton nagyon érzi a kaput és 36 meccsen huszonháromszor mattolta az ellenfél védelmét az 1962-63-as szezonban. Mike England-nek sikerült kiszorítani Matt Woods-ot a kezdőcsapatból. Az igazolások is erősítettek a csapaton, Mike Ferguson-t sikerült idecsábítani az Accrington Stanley-től.

Ezen tényezők együttesen biztosították a csapat jó szereplését és a felsőházas pozíciót a Divison One-ban a későbbi néhány évben. 11. hely 1962-63-ban, 7. hely 1963-64-ben és 10. hely 1964-65-ben. A Ferguson-t, Douglas-t, Harrison-t és Pickering-et magában tudó támadószekció próbálta legjobb tudása szerint segíteni a csapatot és termelni a gólokat.

Erre bizonyíték a Tottenham elleni 7-1-es győzelem az 1963-64-es győzelem..

Ebben a szezonban a Roversszel, mint a Championshipbe való feljutásra esélyes klubbal számoltak. Főleg mikor karácsony másnapján a West Ham-en egy laza 8-2-es meccsel gázoltak át. Sajons olyan kulcsjátékosok sérülés, mint Douglas vagy Newton, illetve Pickering az Evertonba igazolása aláásta a célkitüzéseket.

A következő, 1964-65-ös szezonban John Byrom igazolt a klubhoz, hogy kitöltse a Pickering átal hagyott ürt. 40 meccsen huszonötször sikerült is betalálnia ezzel egy újabb jó szezonhoz segítve a klubot.

WordPress Themes